Kollégiumok és szállodák

Parkolás

A konferencia helyszínén kb. 50 kocsi számára van parkolóhely. Óránként 240 Ft (15 percenként emelkedik a tét). Kártyával és fémpénzzel lehet fizetni az automatában. Aki ingyen parkolásra vágyik, annak javasoljuk, hogy az Agórától gyalog kb. 5 percre lévő Árkád parkolóját válassza. Ott egész nap ingyen lehet parkolni.

Kollégiumi férőhelyek a konferencia résztvevőinek fenntartva:

Károlyi Mihály Kollégium

Cím: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 74.
A Károlyi Mihály Kollégium Szeged külvárosában helyezkedik el, azonban számos tömegközlekedési lehetőséggel érhető el, melynek köszönhetően a belváros 15 perces távolságot jelent. A konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra szintén 15-20 perc alatt elérhető a 2-es, 1-es villamosokkal, valamint a 67Y, 71, 72, 75, 78, illetve 78A jelzésű buszokkal is.
A vendégszobák elérhetőek kétágyas (szobánként két különálló ággyal) háromágyas (szobánként egy francia és egy különálló ággyal), illetve franciaágyas felosztásban, amelyek közül mindegyik saját fürdőszobával rendelkezik.
A Kollégium várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:


Idegenforgalmi adó fizetésére minden 18-70 év közötti személy köteles, kivéve, ha szegedi diákigazolvánnyal rendelkezik, vagy munkavégzés céljából érkezik, és erről a Szeged M. J. V. Önkormányzat által kiállított igazolást hoz.
Foglalás:
A szállás előjegyzéséhez a portaszolgálatot kell hívni: 06-62/452-354.
A foglaláshoz Szaniszló Rékára, illetve a konferenciára kell hivatkozni.
Bejelentkezés/kijelentkezés: 14:00-tól/10:00-ig
Fizetés:
A Kollégium számlája alapján készpénzben, a helyszínen, érkezéskor.
Érkezéskor minden vendégnek bejelentő lapot szükséges kitöltenie.
Vendég vendéget nem fogadhat.
További információért látogasson el a Kollégium honlapjára: mksh.u-szeged.hu/all-portfolio-list .
Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a Kollégiumot: 62/452-354


Márton Áron Szakkollégium

6725 Szeged, Kálvária sgt. 87.
A Márton Áron Szakkollégium Szeged külvárosában helyezkedik el, azonban számos tömegközlekedési lehetőséggel érhető el, melynek köszönhetően a belváros 15 perces távolságot jelent. A konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra szintén 10-15 perc alatt elérhető a 3-as, 3F-es villamosokkal, valamint a 36-os jelzésű busszal is.
A Szakkollégium 3 kétágyas vendégszobával várja a konferencia résztvevőit.
A Kollégium várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

Foglalás:
A szállás előjegyzéséhez a portaszolgálatot kell hívni: 62/452-141, 62/420-140. A foglaláshoz Szaniszló Rékára, illetve a konferenciára kell hivatkozni.

A konferencia résztvevői számára kedvezményes árat biztosító szállodák:

Korona Hotel 

6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 4.

A Korona Hotel Szeged szívében található, így gyakorlatilag mind Szeged látnivalói, mind a konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra 5 perces sétára található a szálláshelytől.

A Korona Hotel minden szobája zuhanyzóval, hajszárítóval, légkondicionálóval, színes televízióval, telefonnal, illetve wi-fi hálózattal felszerelt. Szobáik nagy része franciaágyas, pótágyazható. A finn szauna külön térítés ellenében vehető igénybe. A konferencia idején a masszázságy, illetve az infra kabin ingyenesen használható a Vendégek számára. Időpont egyeztetés a recepción történik.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

Az idegenforgalmi adót minden 18 és 70 év közötti személynek kell fizetnie.

A szobaár tartalmazza a svédasztalos reggelit, a 18%-os áfát, az infra szauna és a masszázságy használatát, illetve az ingyenes wi-fi internet elérést.

Foglalás:

Foglalásánál kérjük hivatkozzon a Konferenciára.

Bejelentkezés/kijelentkezés: a szobákat legkorábban 14 órától lehet elfoglalni és a foglalás 11 óráig tart. A Hotel kéri, hogy a szobákat legkésőbb 18:00 óráig foglalják el, vagy későbbi érkezés esetén értesítsék őket. Ellenkező esetben a Hotel nem tudja biztosítani a foglalást.

Fizetés:

A helyszínen készpénzzel, bankkártyával vagy átutalással.

Amennyiben átutalással szeretnék teljesíteni a foglalást, kérem szíveskedjen egy írásos megrendelőt eljuttatni szkennelve, melyen szerepel a pontos számlázási cím, adószámmal, a cégbélyegző és az aláírás.

A foglalás lemondása:

Módosítást, illetve kötbérmentes lemondást érkezés előtt 30 naptári nappal tudnak elfogadni.

A lemondás költségei: érkezés előtti 29.-8. naptári napig a szállásdíj 50%-a, 7 naptári napon belüli lemondás esetén pedig a teljes szállásdíj fizetendő.

Parkolás:

A belső, udvari parkoló (összesen 11 parkolóhely) a szállóvendégek számára biztosít helyet, mely elfoglalása érkezési sorrendben történik. A Hotel előtti utca részen hétköznap 8:00 órától 18:00 óráig fizető parkoló található.

További információért látogasson el a Hotel honlapjára: https://www.hotelkoronaszeged.hu/.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a Hotelt telefonon: 30/326-1001 vagy e-mailben: korona@hotelkoronaszeged.hu 

SZAB Székház

6720 Szeged, Somogyi u. 7.

A Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza Szeged belvárosában, a Dóm tér közvetlen szomszédságában található. A konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra tömegközlekedés igénybevétele nélkül, 10 perc sétával elérhető.

A szálláshely 6 db kétágyas, 5 db egyágyas szobával, illetve egy kétszer kétágyas apartmannal rendelkezik. Minden szoba fürdőszobás, TV-vel, illetve hűtővel felszerelt. Wifi az egész épületben van.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A szálláshoz a reggeli kötelezően jár, ha nem vennék igénybe, akkor is számlázásra kerül. A számlán külön soron fog szerepelni a reggeli.

Foglalás:

A megrendelést minden esetben kérjük a csatolt nyomtatványon is megküldeni:

Fizetés:

Magánszemély foglalása esetén nem fogadnak el az átutalásos fizetési módot, cégek esetén mindig bélyegzővel és aláírással ellátott megrendelőre van szükségük.

Parkolás:

Van 1 db garázsunk is, amelynek díja 1200,-Ft + 27 % ÁFA / nap a díja, ezt egy autóval érkező részére fel tudják ajánlani.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: https://tab.mta.hu/szegedi-teruleti-bizottsag/szobafoglalas/.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: 62/553-910 vagy e-mailben: szab@tab.mta.

Dóm Hotel

6720 Szeged, Bajza u. 6.

A Dóm Hotel Szeged belvárosában, a Dóm tér szomszédságában található. A konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra tömegközlekedés igénybevétele nélkül, 10 perc sétával elérhető.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A szálloda a napi szobaárból 15%-ot biztosít a konferencia résztvevőinek a következő kedvezményes kód felhasználásával: 1989. A kedvezményre csak abban az esetben jogosultak, ha közvetlenül a szálloda honlapján történik meg a foglalás. A szálloda foglalása rendszere az alábbi linken érhető el:

https://ibe.sabeeapp.com/properties/D%C3%B3m-Hotel****-foglal%C3%A1s/?p=bSp6dbafdfa330bbbe5&checkin=2019-09-30&checkout=2019-10-01 

A kedvezmény néhány egyszerű lépéssel érvényesíthető:

1. Nyissa meg a fenti linket.

2. Válassza ki az érkezés, a távozás dátumát és a létszámot, majd nyomja meg a keresés gombot. Ezután a rendszer megmutatja a szabad szobák számát.

3. Jobb oldalon található kupon kód megadása dobozba adja meg kódját (1989) majd nyomja meg a pipa gombot.

4. Ezután, ha befejezi a foglalást a rendszer automatikusan levonja a kedvezményt.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: https://domhotelszeged.info/.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: 06-62/423-750 vagy e-mailben: recepcio@domhotel.hu.

Tisza Sport Hotel

6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 42.

A Tisza Sport Hotel - a legzöldebb szegedi szálloda - csendes kertvárosi környezetben található, 200 méterre a "Napfényfürdő" Aquapolistól.

A Szent Györgyi Agóra megközelíthető a 32-es busszal (10 percenként jár), és a bejárattól 200m-re található a buszmegálló.

A 25 szobás - 3 db egyágyas, 22 db kétágyas - szegedi szállodában, kényelmes, klimatizált, saját fürdőszobás szobákban biztosítjuk vendégeink kényelmét. A kártyás beléptető rendszerrel rendelkező, igényes berendezésű szobák színes televízióval, minihűtővel, telefonnal és wifi internet elérhetőséggel rendelkeznek.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A szobaár tartalmazza az ÁFÁ-t, a svédasztalos reggelit, a wifi internet és a klíma használatot, de az IFA összegét nem, amely 500 Ft/fő/éj.

Foglalás:

Online foglalás, közvetlenül a szállodánál:

https://www.tiszasporthotel.hu/ajanlatkeres?lang=hu&arrive=&departure= 

Foglalási kód: SZTE1989.

Bejelentkezés/kijelentkezés: 14:00/10:00

Fizetés:

Előleg: egyéni foglalás esetén nem kérünk előleget, viszont háromnál több szoba foglalása esetén 50 % előleg befizetését kérjük elő-, utószezonban is.

Fizetés: a szállás díja a recepción érkezéskor fizetendő előre készpénzzel / hitelkártyával / SZÉP kártyával (OTP, MKB, K&H).

A foglalás lemondása:

2 nappal érkezés előtt előtt a szobafoglalás ingyenesen lemondható.

2 napon belüli lemondás vagy meg nem érkezés esetén a szállásdíj 50%-a kötbérként fizetendő.

Parkolás:

Igény esetén parkolóhelyet biztosítunk a szálloda zárt udvarán külön díj ellenében. Parkolás díja: 1.500.-Ft / éj. A szálloda előtti közterületi parkolóban díjmentes.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: https://www.tiszasporthotel.hu/.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: +3630/9933-213 vagy e-mailben: sportreci@tiszahotel.hu.

Tisza Alfa Hotel

6724 Szeged, Teréz u. 30.

A Tisza Alfa Hotel három csillagos, 25 szobás, kényelmes szálláshely Szeged belvárosához közel. A szálloda pár perc sétára található a belvárostól, csendes városrészen. A Szent Györgyi Agóra 10-15 perces sétatávolságra található a szállodától.

A 25 szobás - 3 db egyágyas, 22 db kétágyas - szegedi szállodában, kényelmes, klimatizált, saját fürdőszobás szobákban biztosítjuk vendégeink kényelmét. A kártyás beléptető rendszerrel rendelkező, igényes berendezésű szobák színes televízióval, minihűtővel, telefonnal és wifi internet elérhetőséggel rendelkeznek.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A szobaár tartalmazza az ÁFÁ-t, a svédasztalos reggelit, a wifi internet és a klíma használatot, de az IFA összegét nem, amely 500 Ft/fő/éj.

Foglalás:

Online foglalás, közvetlenül a szállodánál:

https://www.alfahotelszeged.hu/ajanlatkeres?lang=en&arrive=&departure= 

Foglalási kód: SZTE 1989

Bejelentkezés/kijelentkezés: 14:00/10:00

Fizetés:

Előleg: egyéni foglalás esetén nem kérünk előleget, viszont háromnál több szoba foglalása esetén 50 % előleg befizetését kérjük elő-, utószezonban is.

Fizetés: a szállás díja a recepción érkezéskor fizetendő előre készpénzzel / hitelkártyával / SZÉP kártyával (OTP, MKB, K&H).

A foglalás lemondása:

2 nappal érkezés előtt előtt a szobafoglalás ingyenesen lemondható.

2 napon belüli lemondás vagy meg nem érkezés esetén a szállásdíj 50%-a kötbérként fizetendő.

Parkolás:

Igény esetén parkolóhelyet biztosítunk a szálloda zárt udvarán külön díj ellenében. Parkolás díja: 1.500.-Ft / éj. A szálloda előtti közterületi parkolóban díjmentes.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: https://www.alfahotelszeged.hu/.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: +3630/210-1909 vagy e-mailben: hotel@alfahotelszeged.hu.

Tisza Hotel

6720 Szeged, Széchényi tér 3.

Az elegáns szegedi szálloda, a város és a régió legpatinásabb szállodája. Kedvező fekvése, különleges atmoszférája, század eleji hangulata méltán tette Szeged egyik legismertebb és legkedveltebb szállodájává a Tisza Hotelt.

A szállodában 37 db kényelmes korabeli, koloniál stílbútorozású, illetve modern bútorozású szoba szolgálja a vendégek kényelmét.

Az 1-2 ágyas Superior és Classic szobákban fürdőszoba, színes televízió, minihűtő, telefon, Cardo matrac, klíma és wifii internet elérési lehetőség található.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A szobaár tartalmazza az ÁFÁ-t, a svédasztalos reggelit, a wifi internet és a klíma használatot, de az IFA összegét nem, amely 500 Ft/fő/éj.

Foglalás:

Online foglalás, közvetlenül a szállodánál:

https://nethotelbooking.net/hotels/tiszahotel/arrive=;departure=;lang=en#JLZECMBIWRGBK1Z8P1DPH7G7WOML7DW2FMOH 

Foglalási kód: SZTE 1989

Bejelentkezés/kijelentkezés: 14:00/10:00

Fizetés:

Előleg: egyéni foglalás esetén nem kérünk előleget, viszont háromnál több szoba foglalása esetén 50 % előleg befizetését kérjük elő-, utószezonban is.

Fizetés: a szállás díja a recepción érkezéskor fizetendő előre készpénzzel / hitelkártyával / SZÉP kártyával (OTP, MKB, K&H).

A foglalás lemondása:

2 nappal érkezés előtt előtt a szobafoglalás ingyenesen lemondható.

2 napon belüli lemondás vagy meg nem érkezés esetén a szállásdíj 50%-a kötbérként fizetendő.

Parkolás:

Igény esetén parkolóhelyet biztosítunk a szálloda zárt udvarán külön díj ellenében. Parkolás díja: 1.500.-Ft / éj. A szálloda előtti közterületi parkolóban hétköznapokon (h-p) 8-18 óra között érvényes parkoló szelvénnyel lehet parkolni, melyet a közeli parkoló automatában lehet beszerezni.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: https://www.tiszahotel.hu.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: 06 30 / 201-5586 vagy e-mailben: szobak@tiszahotel.hu.

Science Hotel

6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 17.

A Science Hotel Szeged szívében található, így gyakorlatilag mind Szeged látnivalói, mind a konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra 5 perces sétára található a szálláshelytől.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit.

A szálloda a napi szobaárból 15%-ot biztosít a konferencia résztvevőinek egy kedvezményes kód felhasználásával, melyet Szaniszló Rékától (reka.szaniszlo@hotmail.com) tudnak kérni. A kedvezményre csak abban az esetben jogosultak, ha telefonon (+36 30 612 26 37) vagy e-mailben (sales@sciencehotel.hu) történik a foglalás.

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: www.sciencehotel.hu 

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: +36 30 612 26 37 vagy e-mailben: sales@sciencehotel.hu.

Art Hotel

6720 Szeged, Somogyi utca 16.

Az Art Hotel Szeged belvárosában, a Dóm tér közvetlen szomszédságában található. A konferencia helyszíne, a Szent-Györgyi Albert Agóra tömegközlekedés igénybevétele nélkül, 10 perc sétával elérhető.

A szálloda szobáinak felszereltsége: egyedileg szabályozható légkondicionáló, műholdas TV rádióval, szobaszéf, hajszárító, borotválkozási tükör.

A szálloda a következő kedvezményes ajánlattal várja az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei konferencia résztvevőit:

A fenti szobaárak 1 éjszakára vonatkoznak. Az árak svédasztalos reggelit (3.500.- Ft/fő/alkalom értékben) tartalmaznak 5%-os ÁFA kulccsal, a fennmaradó összeg pedig 18% ÁFA-t tartalmaz. Magába foglalják továbbá a fürdőköpeny, a wellness részleg és az internet használatát, valamint a welcome bekészítést (ásványvíz, kávé, tea) a szobában.

Az IFA (500.- Ft/fő; 18 és 70 év között) külön felszámításra kerül.

Reggeli:reggel 7.00 -10.00 óra között szállodánk éttermében

Foglalás:

A reservation@arthotelszeged.hu email címre küldött, "Konferencia 1989" jelszóra hivatkozó lekérés alapján, szabad kapacitás függvényében.

Bejelentkezés/kijelentkezés: 10:00/14:00. Ettől eltérő időpontban történő érkezés vagy utazás esetén a szálloda szabad kapacitásától függően felár ellenében tudunk a szobákban elhelyezést biztosítani.

Fizetés:

30% előleg befizetése, melyről a foglalás megerősítése esetén díjbekérőt küldünk.

A fennmaradó összeg fizetése a helyszínen készpénzzel, bankkártyával, SZÉP kártyával.

A foglalás lemondása:

Érkezés előtt 48 órával tudunk lemondást kötbérmentesen elfogadni.

Későbbi lemondás vagy meg nem érkezés esetén a foglalás díja 100% kötbérként számlázásra kerül.

Parkolás:

3.300.- Ft/autó/éj szállodánk mélygarázsában

További információért látogasson el a szálláshely honlapjára: www.arthotelszeged.hu.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse a szálláshelyet telefonon: +36-62/592-882 vagy e-mailben: info@arthotelszeged.hu.

Szeged, Szent-Györgyi Albert Agóra

6722 Szeged, Kálvária sugárút 23.

+36-67-632-456

1989.konferencia@gmail.com

Szervezők

Szegedi Tudományegyetem ÁJTK Politológiai Tanszék

MTA BTK

Történettudományi Intézet

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont

ELTE BTK

Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék

Eszterházy Károly Egyetem Történettudományi

Doktori Iskola

1956-os Intézet Alapítvány

SZTE ÁJTK Statisztikai és Demográfiai Tanszék

Támogatók

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Szent-Györgyi Albert Agóra

Szeged Megyei Jogú Város


Mayer pincészet

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP)

© 1989.konferencia@gmail.com. A képek forrása: www.fortepan.hu
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el